Új szolgáltató központot hoz létre a Vodafone Magyarországon - jelentette be a cég magyarországi vezérigazgatója.
Beck György elmondta: hároméves konszolidáció eredményeként a Vodafone szolgáltatásainak jelentős részét - pénzügy, humánerőforrás, beszerzés - központosítja.
A vezérigazgató az InfoRádióban elmondta: Magyarország az egész világgal versenyzett a központért. A siker a magyar Vodafone eredményeinek elismerése és jelzés a magyar szakértelem felé.
Az első időszakban a Vodafone budapesti székházában működik majd a központ, majd később új helyre költözik a tervek szerint az elkövetkező három évben felveendő 700 alkalmazott.
A cég vezetésének döntése szerint ezeket a szolgáltatásokat Magyarországra telepíti és innen szolgálja ki az összes leányvállalát.
Kóka János gazdasági miniszter elmondta: eddig 40 hasonló szolgáltató központ települt Magyarországra.