Hetvenhárom milliárd forint osztalékot fizet a Magyar Telekom

InfoRádió / MTI
2007. április 26. 13:04
Megszavazta az igazgatóság részvényenként 70 forintos osztalékjavaslatát a Magyar Telekom Nyrt. közgyűlése.

A részvényesek támogatták, hogy a tavalyi adózott eredményből csaknem 73 milliárd forintot fizessen ki a cég osztalékként, mintegy 15 és fél milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyeznek.

A döntés szerint a társaság május 24-én kezdi meg az osztalék kifizetést.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a cég tavalyi működéséről a részvényeseknek elmondta, hogy az árbevétel kilenc százalékkal, 671 milliárd forintra nőtt.

A vezetékes üzletágban a hangbevételek majdnem 12 százalékkal csökkentek, ezt viszont ellensúlyozta a szélessávú Internet-előfizetések számának gyors növekedése, illetve a vezetékes üzletágba tavaly integrált KFKI nyeresége.

A mobil üzletágban a telítődő piac ellenére közel 15 százalékkal nőtt az árbevétel.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy továbbra is stratégiai cél a felvásárlásokon keresztül terjeszkedni, amikor és ahol arra a térségben lehetőség nyílik.

A két külföldi - a macedón és montenegrói - leányvállalat tavaly már a Magyar Telekom csoport árbevételének közel egy ötödét adta.