"Még nem került ki a bajból a magyar gazdaság"

Infostart
2007. április 20. 15:08
Növekedett a politikai, stagnált a gazdasági kockázat Magyarországon - ez derül ki a Political Capital és Figyelő közös tanulmányából. Martin József Péter, a Figyelő főszerkesztője szerint a gazdasági javuláshoz az államháztartási hiány lefaragása és a versenyképesség növelése szükséges.

Nőtt a politikai, stagnált a gazdasági kockázat Magyarországon - áll a Political Capital és Figyelő közös tanulmányában. Martin József Péter, a Figyelő főszerkesztő kiemelte: az okok között az egyensúlyi mutatók romlását kell megemlíteni, hiszen az egyensúlyi kockázatok azért nőttek meg, mert kirívóan magas az államháztartási hiány.

A költségvetési kiigazítással sikerült stabilizálni a gazdaságot, valamint kedvező volt a külpiaci környezet, de még nem került ki a bajból a magyar gazdaság - hangsúlyozta Martin József Péter.

A Figyelő főszerkesztője szerint további intézkedésekre van szükség. Kiemelte: a konvergenciaprogramot következetesen be kell tartani, továbbá versenyképessé kell tenni a gazdaságot.

A Figyelő által felkért elemzők négy ajánlást fogalmaztak meg, ezek közül kettő az államháztartási hiány lefaragásával foglalkozik, kettő pedig a versenyképességgel - mondta.

Martin József Péter úgy vélekedett, a hiány mérséklésének ütemét fel kell gyorsítani, a kiadásokat pedig még szigorúbban kell visszafogni. Hozzátette: az alkotmányban kellene rögzíteni az államháztartás egyensúlyi követelményét, így lehetne megelőzni az elmúlt években kialakult egyensúlytalanságokat.

A Figyelő főszerkesztője leszögezte: adóreformra lenne szükség, valamint mérsékelni kellene az élőmunka terheit. Ha mindenképpen szükség van adóemelésre, azt a fogyasztási vagy a vagyoni típusú adóknál érdemes megtenni - tette hozzá Martin József Péter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást