Képgaléria az életveszélyes játékokról, háztartási eszközökről

Infostart
2007. április 20. 13:31
A fogyasztókra veszélyes termékek közül a legtöbb továbbra is Kínából érkezik az Európai Unióba - derül ki az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből.

A dokumentum a tavalyi évet tekinti át, és megállapítja, hogy a nem megfelelő árucikkekről szóló bejelentések száma megugrott. 2006-ban a németek jelezték a legtöbb veszélyes terméket, utánuk pedig, mi, magyarok következünk.

A lista élén a kínai gyermekjáték áll, 2006-ban az Európai Unióban ebből volt a legtöbb veszélyes termék a piacon. A jegyzékben olyan játékok szerepelnek, amelyek alkatrészei könnyen letörnek, így fulladást okozhatnak, vagy pedig gyúlékony anyagból készültek.

Korábban a listavezetők az elektromos készülékek voltak; ezek most a második helyre szorultak. Ilyen például a megolvadó vízforraló, a deformálódó gőzvasaló és a kigyulladó hajszárító.

Szintén sok balesetet okoztak a különböző járművek: a rosszul hegesztett kerékpárok és rollerek.

Tavaly jelentősen megnőtt a veszélyes termékekről szóló bejelentések száma. A nemzeti hatóságok az információkat továbbítják a többi tagállamnak, a kifogásolt árut pedig kivonják a forgalomból.

A bizottsági jelentés kiemeli, hogy a forgalmazók is számos esetben jelentették a rosszminőségű cikkeket a hatóságoknak.

<

Életveszélyes termékek (2007.04.20.) fotó: ec.europa.eu (képgaléria)

Tavaly több mint ezer esetben hívta fel valamelyik tagállam a közösség figyelmét veszélyes termékre. A legaktívabb Németország volt 144 bejelentéssel. A németek mögött mi, magyarok következünk 140 felhívással, a harmadik hely pedig a görögöké.

2005-ben még Magyarország vezette a listát Németország előtt. Az Európai Bizottság azt is megjegyzi, hogy néhány tagállamtól további szorosabb együttműködést vár el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást