Meddig tarthat a BUX fellendülése?

Infostart
2007. március 8. 14:04
Az elmúlt hetek tőzsdei hanyatlása után ma délelőtt emelkedni kezdett a Budapesti Értéktőzsde iránymutató indexe, a BUX. Takács Szabolcs, a portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: fennáll a veszélye, hogy a fellendülés rövid ideig tart csak.

A 2006. május-júniusi részvénypiaci pánikhoz lehet hasonlítani a mostani eseményeket - mondta el az InfoRádióban Takács Szabolcs.

A portfolio.hu elemzője szerint abban az esetben is azt lehetett látni, hogy négy-öt napos intenzív zuhanás után következett be egy pozitív fordulatnak tűnő fellendülés, ám négy nap után újra hanyatlani kezdtek az indexek. Ennek most is fennáll a veszélye - tette hozzá.

Minden befektető helyében óvatosan járnék el - közölte Takács Szabolcs, aki emlékeztetett arra, hogy február 27-én az amerikai piacok olyan mértékű zuhanást produkáltak, amire a 2001-es terrortámadás óta nem volt példa, és egy ilyen bukást a piac nehezen felejt el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást