Kevesebben váltanak biztosítót, mint azt várták

Infostart
2006. november 28. 22:15
Csütörtök éjfélig mondhatja fel kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását az, aki elégedetlen a biztosítójával. A várakozásokkal ellentétben azonban nem fogja meghaladni a tavalyit azok száma, akik biztosítót váltanak - véli a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Azoknak a száma, akik az idén biztosítót váltanak, nem fogja meghaladni a tavalyi váltók számát - mondta az InfoRádiónak Papp Lajos. A szövetség elnöke 350-360 ezer biztosítót váltó autósra számít, és úgy véli, még azokkal együtt is maximum 400 ezer lesz ez a szám, akik az utolsó pillanatra hagyják a döntést.

Papp Lajos szerint ez egyrészt annak köszönhető, hogy akik az elmúlt egy-két évben már váltottak, azok akkor vették a fáradtságot, és alaposan utánanéztek annak, hogy melyik biztosítót választják.

A szövetség elnöke hozzátette: teljesen szabályos az is, ha valaki az újonnan belépőknek járó kedvezmények kedvéért felbontja, majd ugyanannál a biztosítónál újraköti kötelező biztosítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást