Gyurcsány: hónapok óta először az történik, amit a kormány tervezett

Infostart
2006. október 26. 16:19
Az októberi adóbevételek csekély mértékben ugyan, de várhatóan meghaladják a kormány által tervezett szintet - közölte a miniszterelnök a Joint Venture Szövetség megalakulásának 20. évfordulóján tartott közgyűlésen Budapesten.

Gyurcsány Ferenc szerint hosszú hónapok óta először a magyar költségvetésben a bevételi és kiadási oldalon az történik, amit a kormány tervezett.

A kormányfő emlékeztetett: a külföldi és hazai gazdaságelemzők nem vitatják, hogy az ország a következő évekre tervezett költségvetési pályát el fogja érni.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: az elemzők szerint az idei és a jövő évi államháztartási hiány a tervezettnél kisebb is lehet.

A kormányfő három plusz egy pontban foglalta össze a legfontosabb teendőket. Eszerint egyensúlyba kell hozni az államháztartást, át kell alakítani az állam működését, fejlesztéseket és beruházásokat kell végrehajtani, valamint át kell alakítani a közéleti kultúrát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió összefoglalója az adótörvények módosításának hatásairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke a jubileum kapcsán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást