Demján: jön az 500 forintos euró?

Infostart
2006. május 2. 15:34
Amennyiben Magyarország nem szanálja a költségvetését belátható időn belül, akkor akár egy argentin típusú összeomlás is bekövetkezhet, 4-500 forintos euróárfolyammal - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke.

Az üzletember közölte: a politika 1990 óta nem tudott olyan mélyreható, gyökeres változásokat végrehajtani, amelyek a gazdaságban megtörténtek.

Demján Sándor hangsúlyozta: most meg lehet csinálni Magyarországot, de ehhez politikai konszenzus kell.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint, ha az ország nem teszi rendbe a költségvetését belátható időn belül, akkor akár egy argentin típusú gazdasági összeomlás is bekövetkezhet, amikor nem kizárt 4-500 forintos euró árfolyam kialakulása is.

Az üzletember felsorolta azokat a pontokat, amelyek megvalósításához össze kell fogniuk a politikai erőknek: az ország felkészítése az euró 2010-es bevezetésére, egy érthető és elfogadható konvergencia-programot benyújtása, a közigazgatás, az önkormányzati rendszert, továbbá az egészségügy megreformálása.

Demján Sándor hozzátette: az is cél, hogy négy-öt éves távlaton belül a bérek kétharmada maradjon az emberek zsebében, és csak az egyharmada menjen el adóra.

Az arány jelenleg ennek pontosan a fordítottja - hangsúlyozta a vállalkozói szövetség vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást