Csányi: "ki kell irtani az adókedvezményeket"

Infostart
2006. április 28. 20:35
Nem az adók emelésével, vagy megszorító intézkedésekkel csökkentené az államháztartási hiányt, hanem többek között az önkormányzatokon és az egészségügyen spórolna Csányi Sándor. Az OTP Csoport elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy az egy kulcsos adórendszer híve, és úgy látja: ha csak erőltetve, a gazdaságot hátrányba hozva lehet bevezetni 2010-ben az eurót, akkor inkább későbbre kellene halasztani az eurózónához való csatlakozást.

Csányi Sándor szerint a befektetők számár ma egyetlen igazi probléma van Magyarországon, és ez az államháztartás hiánya. A gazdaság többi szegmensével viszonylag elégedett a piac - vélekedett az OTP elnök-vezérigazgatója.

Csányi Sándor szerint semmiképp nem kellene az adókat rendkívüli mértékben emelni, inkább a költségvetés elosztó szerepét kell csökkenteni.

Hatékonyabb önkormányzati rendszert és egészségügyet

A bankvezető szerint át kellene például alakítani a ma pazarlóan működő önkormányzati rendszert. Míg Angliában 600, addig Magyarországon 3200 önkormányzat működik, ennek minden költségével - jegyezte meg Csányi Sándor, aki szerint például az internetes ügyintézés sok időt és embert kiváltana az önkormányzatoknál.

Az üzletember csökkentené a társadalombiztosítási ráfordításokat is. Az a modell, ahogy a magyar egészségügy működik, a lehető legrosszabb, hiszen nagy terhet jelent az országnak, és rossz szolgáltatást nyújt - vélekedett Csányi Sándor, aki elmondta, hogy ő maga a több biztosítós modell híve.

Az egy kulcsos adórendszer több bevételt jelentene

Az OTP első embere szerint az egy kulcsos adó bevezetésével is jól járna a költségvetés, mert több bevételt generálna, mint a jelenlegi rendszer. Csányi Sándor tarthatatlannak nevezte, hogy az szja-befizetők 10 százalékától származik az szja bevételek 60 százaléka, míg 1 millió minimálbérre bejelentett munkavállaló van, aki nem fizet semmit.

"Meggyőződésem, hogy ez a 10 százalék is többet fizetne, ha méltányos lenne az adó mértéke" - hangsúlyozta Csányi Sándor, hozzátéve, hogy Romániában például a GDP 0,5 százalékát meghaladó plusz szja-bevétel származott az egykulcsos adó bevezetéséből.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az adókedvezményeket "ki kell irtani" a rendszerből, és támogatásokkal kell segíteni a rászorulókat.

Nem feltétlenül kellenek megszorító intézkedések

Drasztikus lépésekre, újabb Bokros-csomagra Csányi Sándor szerint nem feltétlenül van szükség, és nem kell feltétlenül 2010-ben bevezetni az eurót, ha az túlságosan erőltetett menetet igényel.

Ha reális programmal áll elő a kormány, amelynek minden azután minden lépését megtartja, az ugyanolyan bizalmat kelt a piacban, mint a 2010-es euró ígérete, vagy a megszorító csomagok - vélekedett Csányi Sándor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csányi Sándor a gazdaságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csányi Sándor a bankvásárlásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást