Miniállam is támogatja Magyarországot

Infostart
2006. február 23. 16:18
A következő öt évben mintegy 25 milliárd forintos pályázati keret áll Magyarország rendelkezésére az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Alap keretében. A projektek legfeljebb 60 százaléka fedezhető az alapból.

Idén januárban nyíltak meg Magyarország előtt az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Alap pályázati lehetőségei.

A támogatásban a 2004 májusában az Európai Unióhoz csatlakozott tagállamok, valamint Spanyolország, Portugália és Görögország részesülhetnek.

Az alap forrását az EGT három nem európai uniós tagja: Norvégia, Izland, valamint a 30 ezres lakosságú Liechtenstein adja. Õk azért fizetnek az EU-nak, hogy részesei lehessenek a közösség belső piacának.

Negyven százalék önerőből

Mikulás Brigitta, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal PHARE koordinációs főosztály helyettes vezetője az InfoRádiónak elmondta: bár két támogatásról van szó, ám az eljárásrend és a hozzájuk kapcsolódó intézményrendszer is azonos. A pályázaton állami, magán és nem-kormányzati szervezetek vehetnek részt.

A szakember kitért arra is, hogy egy-egy projekt legfeljebb 60 százaléka fedezhető az alapból, a többit önerőből kell előteremteni; bizonyos esetben azonban a támogatás mértéke elérheti a nyolcvanöt százalékot.

Hosszú elbírálás

Mikulás Brigitta elmondta: öt év alatt mintegy 100 millió eurót (25 milliárd forintot) használhat fel Magyarország.

A pályázatokat folyamatosan várják; idén két beadási határidő lesz: március 31., illetve szeptember 30.

Mikulás Brigitta közölte: hosszú elbírálásra kell számítani, mert a magyar hatóságokon kívül a külföldi kiírók is átnézik a pályázatokat.

A pályázatokat magyarul kell benyújtani a Promei Kht.-nak, ahol fölvilágosítást is kaphatnak az érdeklődők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást