Járai: magasabb a valós államadósság

Infostart
2006. február 16. 12:24
Járai Zsigmond, a Nemzeti Bank elnöke egy lapinterjúban azt mondta: ha teljes rendezést hajtanánk végre az államadósságban, akkor annak mértéke már most a GDP hetven százalékát tenné ki.

A jegybankelnök a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy vannak olyan adósságok, amelyek nem szerepelnek ugyan a Pénzügyminisztérium kimutatásaiban, mégis az államadósság részét képezik.

Járai Zsigmond ezek közé sorolta a MÁV és a BKV adósságait, valamint az ötszáz milliárd forintos autópálya-kötvényt. Barcza György, az ING vezető elemzője szerint ezek a kötelezettségek előbb vagy utóbb mindenképpen a költségvetést fogják terhelni.

A MÁV és a BKV, tehát ilyen állami tulajdonú cégeknek a kormányzati körbe való bevonása, illetve onnan való kivétele mindig érdekes kérdés, mert az Európai Unió statisztikai hivatalának állásfoglalása szerint ezek a cégek nincsenek benne a kormányzati körben, tehát az ő adósságukat sem kell belevenni.

Járai Zsigmond szerint kétséges, hogy az Európai Unió elfogadja-e azt az elszámolási módszert, amely alapján az autópálya-adósság nem terheli a költségvetést.

A jegybank elnöke szerint gyakorlatilag mindegy, miként foglal állást az unió, hiszen egyértelmű, hogy a kötvénykibocsátás összege az államadósságot terheli.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást