Õsztől: adóemelés, drágább élelmiszerek?

Infostart
2006. február 8. 06:22
Az ország pénzügyi egyensúlyát teszi kockára a nyáron hivatalba lépő új kormány, ha szeptemberig nem teszi meg a szükséges megszorító intézkedéseket - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Datorg kutatási vezérigazgató-helyettese. Palócz Éva szerint ennek egyik útja az élelmiszerek 15%-os áfájának 20%-ra történő emelése, másrészt az államigazgatás átszervezése lesz.

Még idén 20%-ra kellene emelni a jelenleg 15%-os általános forgalmi adóval rendelkező termékek terhét – állította a Kopint-Datorg kutatási vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban.

„Ez benne van a levegőben. Ez gyakorlatilag kompenzálná az év eleji áfa-csökkentés hatását. Így jönne létre az egykulcsos áfa” – mondta Palócz Éva, aki közölte: ez elsősorban az élelmiszereket érinti.

Két hónap a megfelelő lépésekre

A szakember szerint a várhatóan nyár elején hivatalba lépő új kormánynak szeptemberig két hónapja lesz a megfelelő lépések megtételére, hiszen a hónap első napjára nemcsak hihető, konkrét lépésekkel alátámasztott konvergencia-programot kell benyújtani az Európai Bizottságnak, hanem bizonyos kezdeti lépésekkel azt alá is kell támasztani.

Ráadásul a külföldi befektetők még az európai tisztviselőknél is árgusabb szemekkel figyelik a magyarországi eseményeket – állította Palócz Éva, aki emlékeztetett arra, hogy a befektetők már eddig is figyelmeztetésekkel jelezték, hogy szeretnék látni, amint megkezdődik a magyar államháztartás rendbetétele.

A Kopint-Datorg kutatási vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy jelentős megtakarítások és nagyon nagy bevétel növekedés az év hátralévő részében már nem képzelhető el.

Hatalmas a tét

Nagyon nagyot kockáztatna a kormány, az ország pénzügyi egyensúlyát tenné kockára, ha ezt nem lépné meg – figyelmeztetett Palócz Éva, aki szerint pár száz milliárdos megtakarítás érhető el.

„Kevesebb minisztérium és kevesebb hivatal kell. Nem biztos, hogy ehhez embereket kell elbocsátani, mert jelentős összeget lehet megtakarítani a kormány mellett működő számlás tanácsadók szerződésének megszüntetésével” – fogalmazott a Kopint-Datorg kutatási vezérigazgató-helyettese.

Palócz Éva az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte: ha az önkormányzati választások miatt a kormánynak nem lesz minderre (politikai) ereje, az nagyon súlyos következményekkel járhat, hiszen a tét nagy és mivel az új hitelek 90%-át a külföldi befektetők nyújtják, már nem lehet az elmúlt évek halogató taktikáját követni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Palócz Éva az adó- és járulékcsökkentésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Palócz Éva az adóemelésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást