Szerencsejáték Zrt.: 60 milliárd a költségvetésbe

Infostart
2006. február 3. 15:01
A 100 százalékos állami tulajdonban lévo Szerencsejáték Zrt -eredményei alapján- minden évben hozzájárul a költségvetés bevételeihez. Somorai László, a cég kommunikációs igazgatója elmondta: ugyanúgy adóznak, mint bármelyik más, Magyarországon muködo vállalkozás. Idén a tavalyihoz hasonló, 130 milliárd forint körüli árbevétellel számolnak, amibol 60 milliárdot fizetnek be az államkasszába. Deli Krisztina kérdezte Somorai Lászlót.

Somorai Lászlót, a Szerencsejáték Zrt kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a cég csupán abban különbözik a többi vállalkozástól, hogy játékadót is kell fizetnie a minden céget terhelő adókon felül.

Tavaly a cég 129 milliárd forint körüli árbevételéből közel 60 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe.

Ezen kívül s sportfogadásokból befolyó árbevétel egy részét a sporttörvény alapján sporttámogatási célra kell befizetnie a cégnek, ez az összeg éves szinten két-három milliárd forint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Somorai László (Szerencsejáték Zrt) a költségvetési befizetésekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást