Szerdán általában napos idő várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett, de északnyugaton felhősebb lesz az ég. Napközben elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórt jelleggel záporok, zivatarok. Estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, délnyugaton heves zivatar kialakulására is van esély.
A déli, délnyugati szél megélénkülhet, majd késő délutántól a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, amelyet erős, néhol akár viharos lökések is kísérhetnek. Zivatarok környezetében is lehet erős vagy viharos lökés – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. A hőmérséklet délután általában 27 és 34 fok között valószínű, de a nyugati és az északi határ mentén ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is várhatók.
Csütörtökre megérkezik a lehűlés, néhány fokot visszaesik a hőmérséklet. A csapadék súlypontja pedig egyre inkább a keleti országrész fölé tevődik át, később pedig már ezeken a tájakon is kevesebb esély ered meg az ég. Pénteken és szombaton több napsütésre van kilátás, mérsékeltebb meleg hőmérséklettel.