Szombaton a reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz.
Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.
Vasárnapra eltűnnek a felhők, derült, napos, száraz idő várható. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, Sopron körül meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 9 fok között alakul, de az északi fagyzugokban ennél hidegebb lehet. Délutánra 20 és 25 fok közé melegszik fel a levegő.
A csapadék nagyon hiányzik a főldekről, az aszály mértékéről itt és itt írtunk legutóbb.