Nyitókép: Getty Images/Cavan Images

Nagyot zuhant a hőmérséklet, de az is kiderült, mi következik

Infostart / MTI
2026. március 17. 18:59
Az ország nagy részén 2-6 Celsius-fokkal hűvösebb volt kedden, mint hétfőn – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

A Dunántúlon és északkeleten a megélénkülő, megerősödő szél miatt még alacsonyabb lehet a hőérzet. A bejegyzéshez készített infografika szerint Dél-Magyarországon a legjelentősebb a hőmérséklet visszaesése, Baranya és Somogy vármegye egyes helyein akár 7 fokkal is hűvösebb lehet, mint egy nappal korábban volt.

Észak-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében és a Mátrában szintén 6-7 fokkal van hidegebb, mint hétfőn volt.

A legkevésbé Kelet-Magyarországon és Északnyugat-Magyarországon hűlt le a levegő, itt egyes helyeken a hétfőihez hasonló hőmérsékletet regisztráltak.

A folytatásban szerdán napközben már csak kevés helyen - főleg délnyugaton, délen - lehet eső, zápor. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 14 és 18 fok között alakulhat.