A sok ezer vízimadár elsősorban a balatoni komp útvonalán és a közeli partszakaszokon figyelhető meg. A madarak főként a tihanyi oldalon koncentrálódnak, mert ott maradt nagyobb, összefüggő vízfelület, míg Szántódnál már kásásodik a jég – írja a Sonline.
Pálinkás Andor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület amatőr madarásza a somogyi portálnak elmondta, hogy a jelenség attól válik igazán látványossá, hogy a madarak eddig hatalmas vízfelületen szétterülve úsztak a Balatonon, de most kisebb területre sűrűsödtek össze. „Ha teljesen befagy a Balaton és már a komp sem tud közlekedni, akkor a többségük tovább vonul. Amíg azonban marad nyílt vízfelület, a madarak elegendő táplálékot találnak a víz alatt” – ismertette.
A madarász szerint a legnagyobb számban kercerécék, kontyos récék, barátrécék és szárcsák figyelhetők meg. Ezek mind északi területekről érkeznek telelni a Balatonhoz, de kis bukó, nagy bukó és kis vöcsök is látható a vízfelületen. „Természetes élőhelyük az Északi-tenger, a Norvég-tenger és a Balti-tenger térsége, valamint a skandináv partvidékek és szigetek. Fészkelőterületeik pedig a Skandináv-félsziget vizes, erdős vidékein találhatók” – sorolta a szakértő.
A látványos jelenségről a Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport oldalán láthatók képek és videó.