A francia fogyasztóvédelmi hatóság bejelentést tett az ügyben.
Gyermeki megjelenésű szexbabák értékesítésével vádolják a Sheint Franciaországban – írja a BBC nyomán a hvg.hu. A jelzés a francia fogyasztóvédelmi hatóságtól érkezett, a helyi sajtó szerint már az ügyészségen is bejelentést tettek ellenük.
A vállalat az eset kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „a kérdéses termékeket azonnal eltávolították a kínálatból, amint tudomást szereztek erről a súlyos problémáról”. Azt is hozzátették, hogy vizsgálják, miként juthattak át a babák a szűrőiken, és hogy így járnak el az összes hasonló termékkel, amelyeket más gyártók – harmadik félként – kínálhatnak a piacterükön.
Mindez alig néhány nappal azelőtt derült ki, hogy a hírek szerint a Shein első fizikai boltját éppen egy párizsi áruházban nyitná meg.