Nyitókép: Luis Alvarez/Getty Images

Ne fizessen kétszer! – Ezekről érdemes tudni

Infostart
2025. július 8. 06:13
A fogyasztóvédelmi hatóság új kampányában annak fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a fogyasztók tisztában legyenek saját jogaikkal, különösen tartós fogyasztási cikkek esetén.

Előfordulhat, hogy egy újonnan vásárolt termék – a rendeltetésszerű használat ellenére – meghibásodik, vagy nem az elvárt módon működik a szerződés, a jótállási feltételek vagy a használati útmutató alapján. Ilyen esetben a fogyasztó élhet a kellékszavatossági jogával, illetve egyes termékeknél kötelező jótállás (köznyelven: garancia) is védi - írja a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A szavatossági és jótállási igények alapja minden esetben a hibás teljesítés, vagyis az, amikor a termék átadáskori állapota nem felel meg a jogszabályban vagy szerződésben előírt minőségi követelményeknek.

Szavatosság

A szavatosság esetén az eladó felel a hibás teljesítésért. Fogyasztói szerződésnél a kellékszavatossági igény két évig érvényesíthető, és az első hat – áruk esetén tizenkét – hónapban a hiba eredetét a vállalkozásnak kell bizonyítania.

Négy lepésből áll a jogérvényesítés:

  1. kijavítás,
  2. vagy kicserélés kérése,
  3. ennek elmaradása vagy sikertelensége esetén árleszállítás,
  4. végső esetben elállás a szerződéstől.

Jótállás

A jótállás a hibás teljesítésért való fokozottabb felelősségvállalás, amely bizonyos termékek esetén kötelező, ha azok vételára eléri a 10 000 forintot. A jótállás időtartama sávosan alakul:

  • 10 000 és 250 000 Ft között: 2 év,
  • 250 000 Ft felett: 3 év.

A jótállás ideje alatt a bizonyítási kötelezettség végig a vállalkozást terheli. Ha a termék nem javítható, 8 napon belül cserélni kell, vagy vissza kell téríteni a vételárat. Háromszori javítás után szintén csere, annak hiányában pénzvisszatérítés illeti meg a vásárlót.

A vállalkozás emellett önkéntesen is vállalhat jótállást, melynek részleteit a jótállási nyilatkozat rögzíti, és az abban foglalt jogok illetik meg a fogyasztót.

Ha nem sikerül megegyezésre jutni...

Ha a fogyasztó nem jut egyezségre a vállalkozással, a békéltető testületek gyors, díjmentes és hatékony megoldást kínálnak. Céljuk az egyezség elősegítése, de ha ez nem sikerül, ajánlást vagy kötelező határozatot is hozhatnak. A vállalkozásoknak kötelező együttműködniük az eljárás során. 2024. január 1-től a békéltető testületek regionális alapon működnek. A fogyasztók online vagy személyesen is kérhetnek meghallgatást, de előbb meg kell kísérelniük a közvetlen megegyezést a vállalkozással. Az eljárásról az NKFH oldalán külön lehet olvasni.

Amit a fogyasztó a saját érdekében tehet

A jogérvényesítés alapfeltétele a vásárlást igazoló dokumentumok – nyugta, jótállási jegy, szerződés – megőrzése, valamint az, hogy a hiba észlelése után azt mielőbb, lehetőleg írásban bejelentse. Amennyiben a vállalkozás nem tartja be a kötelező előírásokat, a fogyasztó a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat.

A fogyasztók jogérvényesítését információs anyagok, online tájékoztató felületek és személyes ügyfélszolgálatok is támogatják. A tudatos fogyasztó nemcsak él jogaival, hanem tisztában is van azokkal. Éppen ezért kiemelten fontos jogainkkal tisztában lenni, különösen a jótállás és szavatosság területén, ahol a leggyakrabban merülnek fel félreértések - hangsúlyozza a hatóság.

Az NKFH szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalok ellenőrzik a szavatossági és jótállási előírások betartását, és fellépnek a kapcsolódó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben. A szavatossági és jótállási igények jogszerűségét általában a bíróság állapítja meg, míg a békéltető testületek a bíróságon kívüli rendezés lehetőségét biztosítják.