Nyitókép: MTI/Oláh Tamás

Megérkeztek az újabb durva zivatarok, kiadták a figyelmeztetéseket – térkép

Infostart
2025. július 8. 06:27
Egész kedden számítani kell zivatarokra, esetenként erős vagy viharos széllel, jégesővel.

Délnyugat, nyugat felől egyre erőteljesebbé válik a felhőképződés, és a hétfőihez hasonló módon kedden is egyre nagyobb számban – előbb a nyugati, majd a keleti tájakon – alakulnak ki záporok, zivatarok. A keleti, délkeleti országrészben heves zivatarok is előfordulhatnak, amelyeket jégeső, viharos szél, felhőszakadás kísérhet, sőt helyenként károkozó szélroham sem kizárt – írta a HungaroMet.

Az egyre inkább északnyugatira forduló szél elsősorban a Dunántúlon erősödhet meg. A csúcsérték már csak a Tiszántúlon érheti el, haladhatja meg a 30 fokot, máshol nagyrészt 22 és 30 fok közötti értékek lesznek jellemzőek, míg – az akár tartósan borult – nyugati határvidéken ennél hűvösebb maradhat az idő.

Az Időkép térképén látszik, hogy délnyugaton beléptek az országba az első zivatarok:

Az ország déli és keleti felére másodfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet a zivatarok miatt, felhőszakadásra pedig szintén az ország kétharmadában citromsárga figyelmeztetés van életben.