Csütörtökön nagyrészt változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Főként kora délutánig elszórtan zápor, az északkeleti tájakon hózápor, hódara-zápor is előfordulhat. Az északira, északnyugatira forduló szél szinte országszerte megerősödik, az északnyugati és északkeleti tájakon olykor viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű, de az északkeleti területeken ennél hűvösebb maradhat az idő - derül ki a HungaroMet országos előrejelzéséből.
Pénteken az ország keleti felén általában felhős vagy borult idő valószínű. Nyugat felé haladva egyre kevesebb, illetve vékonyabb felhőzettel lehet majd találkozni. Eső, zápor elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő, nyugatabbra csak elvétve alakulhat ki zápor. A nyugati, északnyugati szelet többfelé kísérik erős, a hegyekben viharos lökések, de északkeleten és a délnyugati határvidéken mérsékelt maradhat a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon általában 0, +5, keletebbre -3, +2 fok között valószínű. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 22 fok között alakul, de a tartósan borult északkelet, keleti tájakon jóval hidegebb lesz, néhol 10 fok alatt marad a hőmérséklet.