Nyitókép: Pixabay

Hidegörvény bonyolítja időjárásunkat

Infostart
2024. október 5. 05:00
A mediterrán ciklon hátoldalára kerülve sem lesz teljességgel nyugodt az idő. Hidegörvény helyeződik fölénk, amely kis mértékben, de beleszól a következő napok időjárásába.

Nagyrészt borult idő várható, éjszaka inkább csak a nyugati, délnyugati tájakon, majd szombaton a nap második felében az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet.

Délután arrafelé már helyenként a nap is előbukkanhat.

Csökken a csapadékhajlam, az ország nagy részén már inkább csak szitálás fordulhat elő, éjszaka még északkeleten, délelőtt a Dunántúl nyugati felén lehet kisebb eső.

Szombaton inkább csak az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, keleten lesz a legenyhébb az idő. Nyugaton, délnyugaton, ahol elvékonyodhat a felhőtakaró ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13 és 19 fok között valószínű.