Nyitókép: Pixabay

Érkezik a jó idő, de mögötte valami más is

Infostart
2024. június 28. 05:00
A hidegörvény, amely a napokban a záporokat, zivatarokat okozta pénteken kelet felé mozdul és gyengül, így főként a Dunától keletre pattanhatnak ki hevesebb csapadékgócok. Legkisebb számban a Délnyugat-, Nyugat-Dunántúlon valószínű zápor, zivatar. Hétvégére átmenetileg csökken a csapadékhajlam, és melegszik az idő.

A pára, köd megszűnik, a rétegfelhőzet szakadozik, ismét egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés a napsütés mellett. A déli óráktól újra nő a záporok, (elsősorban felhőszakadással kísért) zivatarok számossága, amelyek legkevesebb helyen a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon valószínűek. Este már keletebbre is csökken a csapadékhajlam. Erős, viharos széllökések csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű – közölte a HungaroMet.

A hétvégére egyre inkább csökken a csapadékhajlam, helyenként – főként az északi tájakon – azonban még előfordulhatnak záporok, zivatarok szombaton és vasárnap. Mindemellett melegszik az időjárás, a hét utolsó napjára döntően 35 Celsius-fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, a déli tájakon akár ezt is meghaladhatja – hangzik el a videós előrejelzésben. Hétfőn újabb hidegfront érkezik a térségünkbe, jó pár fokos visszahűlést okozva a nyugati tájakon, erre keleten kedd lehet számítani. Emellett szórványosan záporra, zivatarra lehet számítani.