Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Kegyetlen kánikulát kapunk, kemény viharokkal, szaharai porral

Infostart
2024. június 22. 05:00
Éjszaka hidegfront érkezik, mely éjjel még csak elszórtan, napközben már több helyen okozhat záport, zivatart, sőt szombaton heves zivatarok kialakulására is nagy esély van. A hidegfront mögött feltámadó északi széllel hűvösebb léghullámok érkeznek, emiatt egyes helyeken mérséklődik a kánikula.

Éjszaka a Dunántúl nyugati, délnyugati részére már besodródhatnak csapadékgócok, de majd inkább az éjszaka második felében válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés, és akkor máshol is, legkisebb eséllyel keleten, délkeleten valószínű zápor, zivatar.

Szombaton általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, amelyek egyre inkább hazánk keleti, délkeleti felén törhetnek magasabbra, ezzel együtt délután már elsősorban ott alakulhatnak ki záporok, zivatarok, sőt heves zivatarok is lehetnek.

Hajnalban előbb a Dunántúlon, holnap napközben a középső országrészben zivataroktól függetlenül is feltámad az északnyugatira forduló szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26 és 36 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.