Nyitókép: Pixabay

Fagyokkal indul a hét, a végére nyarat kapunk

Infostart
2024. március 17. 16:33
Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás napsütés ellenére. A hét második felében melegedés kezdődik, a jellemzően erősen felhős idő mellett hétvégén akár 20 fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű. Délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, másutt nem várható csapadék. Az északi, északnyugati irányú szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, helyenként élénk lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal hűvösebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6-11 fok közötti maximumokra van kilátás.

Kedden általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, főleg a középső országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 2 és plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 3 fok valószínű, kora délután 7-12 fok lesz a jellemző.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 3, plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 4, kora délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek és a délutáni, esti óráktól szórványosan eleredhet az eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban jobbára mínusz 2 és plusz 4, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 4 és mínusz 3, kora délután 11-18 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában 2-8, északkeleten mínusz 1, plusz 1, kora délután jobbára 11-18 fok valószínű.

Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, és szórványosan elered az eső, záporeső. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali 3-10 fokról 13-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-11, a maximum 11-20 fok között valószínű.