Nyitókép: Pixabay

Végre kiderült, lesz-e fehér karácsonyunk

Infostart
2023. december 20. 06:38
Erősen szeles, de kora tavasziasan enyhe napok jönnek péntektől, szenteste napján délnyugaton közel lehet a 15 fok.

Eddig sem adtak túl sok bizakodást az előrejelzések a fehér karácsonyt illetően, mostanra pedig már egyre biztosabban kijelenthető, hogy a trend ezúttal sem törik meg, vagyis az ország nagy részén idén sem lesz fehér a karácsony – írja az Időkép.

Ennek az oka az előrejelzés szerint, hogy az Atlanti-óceán felől a hét második felében egymást érik majd a nyugatról kelet felé vonuló ciklonok, megerősödő nyugatias áramlással az évszakhoz képest jóval enyhébb, időnként nedves légtömegek érkeznek.

Pénteken, szombaton és vasárnap így gyakran lesz majd erős, viharos a nyugatias szél, és időszakos esőre, záporokra is számíthatunk, a télies hőmérsékleteknek pedig nyoma sem lesz. Éjjelente is csak kevés helyen fordulhat elő gyenge fagy, napközben pedig többfelél elérjük, meghaladjuk majd a 10 fokot, sőt délnyugaton vasárnap a 15 fokot is megközelíthetjük.

A hegyekben még meglévő hótakaró is várhatóan elolvad az ünnepekre, így az ország nagy részén egyre inkább a nullához közelít a fehér karácsony esélye.