Nyitókép: Getty Images/ CreativeNature_nl

Módszerek, amivel elűzhetjük az egyik legnagyobb kártevőt a házunk tájáról

Infostart
2023. augusztus 21. 07:45
Van hasznos tulajdonsága is, hiszen a patkányokat, egereket, pockokat elfogyasztja, de a nála kisebb macskák már nincsenek tőle biztonságban.

A nyest, habár elsőre igazán kedves állatnak tűnik, nem a barátunk. Kárt okozhat a házunk táján, hiszen az éjszaka leple alatt vadászik a kisebb emlősökre, madarakra, így a baromfiudvar is veszélyben foroghat miatta. Vékony körmeivel könnyedén összekarmolja az autó fényezését, de be tud jutni a motortérbe is, ahol például a kábelek összerágásával komoly anyagi károkat okozhat. Gyakran a házunk szigetelésében érzi a legjobban magát, és a padlást is előszeretettel használja otthonaként. A patkányokat, egereket, pockokat elfogyasztja, de a nála kisebb macskák sincsenek tőle biztonságban.

Ha nyest van a közelünkben, ne pusztítsuk el, hanem az alábbi módszerek valamelyikét vessük be, és űzzük messzire. Az agroinform összegyűjtött hét módszert, amivel megszabadulhatunk az állattól.

1. Az ultrahangos nyestriasztó nagyon állatbarát, hiszen nem tesz kárt az állatban, és még csak káros anyagot sem kell használnunk annak elűzésére. Hátránya, hogy a hatása igencsak kétséges, hiszen nem minden nyest érzi kellemetlennek az ultrahangos nyestriasztó által keltett hangot, és nyugodtan marad az otthonunk biztonságában.

2. A kutya és a nyest nem jó barátok, így ha van kutyánk, akkor érdemes őt a kertben szabadon engedni éjszakánként, mert nagy eséllyel fogja nyakon csípni a nyestet. Állítólag az is nagyon jó módszer a nyest távoltartására, ha egy kutyaszőrrel, vagy emberi hajjal kitömött zoknit helyezünk ki a nyest által kedvelt helyekre.

3. A nyest nem kedveli az erős szagokat, így mártsunk egy rongyot kátrányba, esetleg petróleumba, és dugjuk be azokba a nyílásokba, ahol a nyest közlekedni szokott. Ez azonban nem egy egyszeri és örök megoldás, hiszen a szaghatás folyamatos fenntartása érdekében ezzel állandóan foglalkoznunk kell.

4. Vannak már élve fogó csapdák is, melyek szintén biztonságos megoldást kínálnak a nyest távoltartására. A csapdákba a nyestek számára kedvelt és csalogató finomságokat kell elhelyezni, így ha a nyest nem rest, és besétál a csapdába, rögtön rács mögött érezheti magát. Azért, hogy a nyest helyett ne macskánkat, vagy kutyánkat ejtsük csapdába, gondoljuk át, hová helyezzük a csapdát, és milyen csalit helyezünk bele.

5. A befogás után szállítsuk el messzire a nyestet. A természetben élő nyestek territóriuma akár 500 hektár is lehet, de a lakott területeken portyázó állatok ennél jóval kisebb területen garázdálkodnak. Elég, ha körülbelül 5 km-rel arrébb engedjük el, és ha lehet,

ne pont egy lakópark szomszédságában, hanem egy nyugodt erdő szélén.

6. Felbosszanthatjuk a nyestet azzal is, ha számára igazán kellemetlen és erős illatú porral szórjuk be a főbb útvonalait és azokat a helyeket, ahol előszeretettel tartózkodik. A nyest porozása amiatt is hatékony módszer, mert a bundájára került por keserű íze sem fog tetszeni neki, amikor tisztálkodás közben a szájába kerül. A nyest ellen használt por természetes levendulát tartalmaz.

7. A nyestriasztó aeroszol az autónk védelmét tudja a leghatásosabban szolgálni. Akár az autónk motorterében is alkalmazhatjuk. A szag hamar elpárologhat, ezért érdemes megismételi időnként a fújást.