Nyitókép: MTI/Varga György

Hatalmas jégdarabok, fákat kicsavaró szél, szupercellák - videó, képek

Infostart
2023. június 23. 20:29
Az első zivatarlánc valamivel péntek délután öt óra után érte el az Alpokalját, illetve az Északi-középhegységet, a nyugati vármegyék közül Zalában okozza a legtöbb gondot a vihar. Az esti órákban az ország középső részén sok helyen okozott károkat, aztán folytatta útját kelet felé - közölte a katasztrófavédelem.

Ahogy azt írtuk is, a nyugati országhatárnál, illetve a Mátrában voltak először zivatarok péntek délután. Mintegy ötszáz segélyhívást kaptak a katasztrófavédelem műveletirányító ügyeletei azóta, hogy a hőséget leváltó vihar elérte az ország nyugati határát.

Az eső Budapestet este fél tíz magasságában érte el, de a szél már órákkal korábban is igencsak erős volt.

A Balaton környékén például Siófokon a földhivatal épületére dőlt egy méretes fa, Balatonfűzfőnél pedig a vasúti sínekre zuhant növény akadályozta a vonatközlekedést.

A Dunántúlon több vonalon késnek a vonatok, mert a vihar felsővezetéket rongált meg, fákat döntött a sínekre - közölte a Mávinform péntek este.

Zalából két óra leforgása alatt több mint három tucat bejelentés érkezett. A hívások a legtöbb esetben leszakadt faágakról, kidőlt fákról szóltak, volt, amikor megbontott tető miatt kérték a tűzoltók segítségét.

Főleg Nagykanizsán okozott károkat az erős szél, több helyről érkezett bejelentés kidőlt fák miatt, így például a Nagykanizsa és Cserfőhegy közötti úton több fa borult az útra, akadályozva a forgalmat.

A viharban kettétört fa Nagykanizsán 2023. június 23-án. MTI/Varga György

Somogy vármegyében Balatonszemesnél a vasúti felsővezetékre zuhant leszakadt faág, Fonyódon egy megdőlt fa a villanyvezetéket is veszélyeztette.

Veszprém vármegyében Pápán a strandon szakadt le egy nagy faág, Pétfürdőn a gyalogosokat veszélyeztette egy széthasadt fa.

Borsod-Abaúj-Zemplénben Múcsonyban és Szuhogyon is kidőlt fa miatt hívták a tűzoltókat, utóbbi helyen az erős szél levitte a focipálya öltözőjének tetejét.

A főváros számos pontján okoztak fennakadást a kidőlt fák, leszakadt faágak. Csepelen, Kispesten autóra dőlt fát, Újpesten villanyvezetéket leszakító növényt távolítottak el a tűzoltók. Pesthidegkúton a buszforgalmat akadályozta kidőlt fa, Angyalföldön pedig egy társasház födémét rongálta meg a rádőlt fa. Szintén gépkocsira döntött egy fát a vihar a Fejér vármegyei Bakonykútin, Kálozon egy házban esett kár.

Bács-Kiskun vármegyében több mint százhúsz esetben kérték a tűzoltók segítségét. Kecelen villanyvezeték szakadt az útra, Baján, a Kökény utcában az árokban felgyülemlett víz okozott gondot, az 54-es főútra Bócsánál több fa is dőlt.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Tiszafüreden egy udvarban villám csapott egy fűzfába, Tiszasason, a Bethlen Gábor utcában több villanyoszlop is kidőlt.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Kazincbarcikán, a Balassi utcai garázssornál a vízgyűjtőből visszaáramló vizet kell eltávolítani.