Nyitókép: Photos by R A Kearton/Getty Images

Esők közelednek, a hőmérséklet is változik - előrejelzés

Infostart
2023. június 15. 05:00
Mozgalmasabb, lassanként kissé melegebb időre számíthatunk. A keleti, északkeleti tájakon, főként a határvidéken akár érdemi mennyiség is eshet a hét utolsó napjaiban. A melegedés pedig a jövő hét első felében is folytatódhat.

Csütörtökön tovább növekszik a fátyolfelhőzet, amely a délkeleti, keleti megyéink fölött meg is vastagszik, így ott erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt pedig gomolyfelhők képződnek. Északnyugat felé haladva számíthatunk több - de ott sem zavartalan - napsütésre. Napközben legfeljebb egy-egy zápor lehet, majd késő délutántól, estétől a délkeleti, keleti határszélen eleredhet az eső. Gyenge vagy mérsékelt lesz az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken a Dunántúl nyugati részén napos idő várható kevés gomolyfelhővel, míg ettől keletebbre egyre összefüggőbb, vastagabb felhő valószínű, sőt elsősorban a Tiszántúlon borult körzetek is lehetnek. Ott tartós esőre is van esély, másutt helyenként alakulhat ki záporeső, esetleg zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, főként az Alpokalján erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon kissé hűvösebb is lehet.

Szombatra a Tiszántúlon esőre, az ország többi részén záporokra és napsütésre kell számítani a jelenlegi előrejelzés szerint.