Az invazív kaktuszfajok az amerikai kontinensről kerültek be Európába. Észak-Amerikában egészen a kanadai prériig őshonosak, így a Magyarországhoz hasonló szélességi körökön, sőt ennél hidegebb éghajlaton is régóta képesek túlélni a telet.
Itthon a 2000-es évek óta ismertek, és egy-egy helyszínen már 20 éve megtalálhatók. Ahol a talaj száraz és könnyen átereszti a vizet, egyes kaktuszoknak a túlélésben a -20 fokos fagy sem okoz problémát – ismertette az Időkép megkeresésére az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.
Az Amerikából hozott hidegtűrő kaktuszok: az ördögnyelv-fügekaktusz vagy heverő medvetalpkaktusz (Opuntia humifusa) és a Kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha).
Csecserits Anikó arra hívta fel a figyelmet, hogy bár nem a klímaváltozásnak tudható be a medvetalpkaktuszok magyarországi elterjedése, természetes
ellenség hiányában jelenlétükkel könnyen kiszoríthatják az alacsonyabb tűrőképességű őshonos fajainkat,
amik kevésbé ellenállók a rendkívüli (aszályos, forró) időjárásnak.
Kelemen András, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa mások mellett azt emelte ki, hogy nem egészen egy év alatt megháromszorozódott az ismertté vált „kivadult” kaktuszállmányok száma, jelenleg több, mint 60 természetben való kisebb-nagyobb megtelepedésről tudni. Ezek mintegy fele a Duna-Tisza közén található, de a Nyírségben, a Börzsönyben, a Pilisben, a Vértesben, a Gerecsében, a Bakonyban, a Mecsekben és a Villányi-hegységben is felfedeztek állományokat.
A biológus egy témával foglalkozó kutatás során idén elsőként bizonyította a kaktuszok magról történő természetben való terjedését, amely révén szaporodásuk még könnyebbé válik, nagyobb távolságokba képesek elburjánzani. Egyes őshonos fajok kiszorításán kívül
a kaktuszok megnehezíthetik, sőt megakadályozhatják egy terület mezőgazdasági, illetve rekreációs célú hasznosítását.