Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Megdőlhet az abszolút hőségrekord, de zivatarok is lesznek

Infostart
2022. július 23. 05:45
A Kárpát-medencét még forró, száraz levegő tölti ki, majd szombat délután hidegfront érkezik.

A Magyarországon mért legmagasabb hőmérséklet 41,9 Celsius-fok, ezt 2007. július 20-án regisztrálták. Van arra esély, hogy szombaton megdőljön ez a rekord.

Eleinte országszerte derült idő várható, majd a déli óráktól nyugat felől fátyol- és gomolyfelhők érkeznek, azonban az Alföldön estig derült marad az ég. Délután, estefelé elsősorban az Észak-Dunántúlon, valamint az Északi-középhegységben alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A csúcshőmérséklet általában 36 és 41 fok között várható, de az Észak-Dunántúlon néhol csak 32, 35 fok valószínű.

Éjszaka, vasárnap reggel még hidegfront szakadozott felhőzete húzódhat felettünk, napközben sok napsütésre számíthatunk egyre kevesebb gomolyfelhővel. Reggelig szórványosan, napközben helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként erős, zivatarban viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban többnyire 15, 21 fok között alakul, a vízpartokon, belvárosokban, felhősebb tájakon enyhébb idő is lehet. Délután 31, 36 fok várható.