Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Rekordközeli a főnyeremény a hatos lottón

InfoRádió
2021. november 26. 04:30
Most még a korábbi rekordnyereményes időszaknál is többen próbálnak szerencsét a sorsoláson. Nagy a tét.

Vasárnap 2,6 milliárd forint lesz a tét a hatos lottó sorsolásán, ami minden idők második legnagyobb nyereménye. Ilyenkor a játék iránti kedv is megnő - mondta az InfoRádiónak a Szerencsjáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója. Bánhegyi Zsófia emlékeztetett: sorozatban 26 hete nem volt telitalálatos szelvény a hatos lottó sorsolásán.

Legutóbb 2008-ban volt rekord összegű nyeremény a hatos lottón.

Ha most vasárnap sem viszik el a főnyereményt, és még utána sem, akkor körülbelül

három hét múlva megdől ez a 13 éves rekord.

A 2,6 milliárd forintos nyeremény ígérete igencsak megdobja a játékkedvet. Mint Bánhegyi Zsófia mondta, "2021 első 20 hetében átlagosan heti 1,5 millió hatos lottó alapjátékot játszottak, amikor szintén egy nagyon erős halmozódás volt - és most még ennél is többet vásárolnak a szerencsét próbálók. A kétmilliárdos álomhatárnál ugyanis megint megugrott a játszási kedv."

Érdekesség még az is, hogy az ötös lottó mellett vásárolják a hatos lottót a játékosok, ugyanis azon is halmozódás van, kétmilliárd forint fölötti várható főnyereménnyel.

Bánhegyi Zsófia megjegyezte, az ötös lottó egyeduralmához egyébként nem férhet kétség, ez a Szerencsejáték Zrt. legismertebb terméke, a hazai lakosság 98 százaléka ismeri, és a felmérések alapján az egyik legkedveltebb magyar márka. "Ha összehasonlítjuk a két játékot, elmondhatjuk, hogy

az ötös lottó idei legalacsonyabb feladott heti alapjátékszáma is 30 százalékkal több, mint a hatos lottóé"

- illusztrálta adatokkal a termék hódítását a cég marketing- és kommunikációs igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rekord nyeremény a hatos lottón
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást