Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Tíznapos korlátlan mobilnettel lepi meg ügyfeleit a Telekom

Infostart
2021. november 24. 13:41
Emellett négy fontos társadalmi ügy kap támogatást nyolc alapítványon keresztül a társaságtól.

A Telekom nagyszabású, ügyfelei együttműködésére építő programmal hívja fel a figyelmet gondoskodás és az egymásra figyelés fontosságára. Az ünnepi időszakban 10 napos korlátlan mobilnettel ajándékozza meg ügyfeleit, és egyúttal arra hívja fel őket, hogy vele együtt osztozzanak az adományozás örömében.

A vállalat első körben 40 millió forint adományt ajánl fel négy kimagaslóan fontos társadalmi ügy támogatására, ügyenként két-két civil szervezettel adományozási megállapodás keretében együttműködve, az adományozási összeget egyenlő arányban osztva el nyolc kiválasztott civil/non-profit szervezet között. A Telekom az összeget megduplázza, és a második 40 millió forintot ügyfelei közreműködésével, az ő döntésük alapján, szavazataik arányában osztja szét a négy társadalmi ügy között. Minden Telekom-ügyfél, aki a Telekom applikációban november 22. és december 20. között aktiválja a 10 napos korlátlan mobilnetet, egyúttal kiválaszthatja, mely ügyet szeretné támogatni a négy közül. A kis- és középvállalati ügyfelek, akiknek nincs app jogosultsága, SMS-ben tudják aktiválni a korlátlan mobilnetet, illetve tudnak szavazni.

„Az idei ünnepi időszakban ügyfeleinket közös adományozásra hívjuk. Az ajándék korlátlan mobilnet igénybevételével most nem csak közvetlen környezetükkel, hanem közvetve társadalmunkkal is törődhetnek, és közösen gondoskodhatunk arról, hogy mindenkinek lehetőséget teremtsünk az együttlétre és az ünnepekre. Ahogy Stiller Ákos itt kiállított fotói is megmutatják, a vírushelyzet arra is rávilágított: számos család él olyan körülmények között az országban, hogy nem fér hozzá az online világ lehetőségeihez. A Telekom küldetésének érzi, hogy azok számára is esélyt teremtsen, akik nem rendelkeznek megfelelő okoseszközzel, ezért jelenlegi használt készülékparkját felajánlja a Mobildonor Program céljaira” – mondta Szabó Melinda, a Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

A Telekom ügyfelei a következő ügyeket és szervezeteket támogathatják a szavazataikkal:

Digitális tudatosság, digitális felzárkóztatás

  • IDEA Alapítvány
  • Informatika a Látássérültekért Alapítvány

Gyerekek felzárkóztatásának, integrációjának segítése

  • Bagázs Közhasznú Egyesület
  • Unicef Magyar Bizottság

Fogyatékossággal élők fejlesztése és életminőségének javítása

  • Magyar Angelman Szindróma Alapítvány
  • Patrónus Ház Közhasznú Nonprofit Kft.

Minőségi sport lehetőség hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő emberek számára

  • Suhanj! Alapítvány
  • Adni Jóga Alapítvány

A Telekom a fenti pénzadományt további tárgyadománnyal, több mint ezer használt, felújított mobilkészülékkel egészíti ki megújult Mobildonor Programja keretében.