Nyitókép: Pixabay

Szakadt is, meg nem is – és már sejteni, mit tartogat az ősz legvége

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2021. november 19. 15:15
Volt olyan része októberben az országnak, ahol mindösszesen 1 milliméter eső esett, míg máshol 80-90 milliméter csapadék is előfordult. A részletekről az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusát kérdeztük.

Az október meglehetősen kétarcú volt: északkeleten nagyon kevés csapadék esett, Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, illetve Zemplén térségében helyenként csupán 1 millimétert mért az Országos Meteorológiai Szolgálat, ugyanakkor az ország délnyugati részén, Somogy megyében a Dráva mentén, illetve Zala megyében 80-90 milliméter is előfordult.

Fehér Balázs hozzátette: októberben általában 30-60 milliméter között alakul a csapadékmennyiség, tehát utóbbi területeken jóval több esett, mint a szokásos, míg előbbieken jóval kevesebb.

A tendencia november elején is folytatódott, délnyugaton esett a legtöbb eső, ugyanakkor érkezett egy intenzívebb csapadékhullám, egy hullámzó hidegfront, amitől napokig az ország északkeleti területein is adott csapadékot, majd az elmúlt egy hétben ez megállt, és most már újra szárazabb az időjárás. A meteorológus hozzátette:

novemberben 20-50 milliméter között van az évszakos átlag, ehhez képest eddig 10 és 70 milliméter közötti csapadékmennyiség esett

területeken változó mértékben. A legkevesebb a Kisalföldön, a legtöbb pedig az északkeleti–délnyugati tengelyben, tehát Miskolc–Nagykanizsa vonalban. Ezen belül is a Dél-Dunántúlon, 34 milliméterrel a Mátra aljában, Ludason mérte a legmagasabb értéket az OMSZ.

„Ha kiragadunk egy-egy 2-3 hetes időszakot, akkor mondhatjuk, hogy északkeleten nagyon kevés eső esett, de összességében nem mondható, hogy extrém száraz vagy extrém csapadékos az ősz” – foglalta össze a szakember.

Ami a folytatást illeti, a meteorológus azt mondta: az előrejelzések alapján jövő hét második felében ismét változékonyabbra fordul az időjárás, és több hullámban érkezik majd csapadék, egyelőre úgy néz ki, hogy eső formájában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakadt is, meg nem is – és már sejteni, mit tartogat az ősz legvége
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást