Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Adománygyűjtéssel mentenék meg a gyönyörű horgásztavat

Infostart
2021. november 9. 08:38
Bizonytalan ideig szünetel a horgászási lehetőség, tízmilliók hiányoznak az újrakezdéshez.

Adománygyűjtés kezdődött a szászvári horgásztó megmentéséért, miután a csapadékmentes időjárás okozta szárazság és vízhiány miatt kritikussá csökkent a víz mélysége, szükséges lenne az iszapkotrás, ám a halastavat kezelő tulajdonosnak erre nincs pénze - írta a Bama cikke alapján a 24.hu.

A Szászvári Haladás Horgász Egyesület elnöke a lapnak elmondta, a 9 hektáros tó – ahová az ország számos pontjáról érkeznek horgászok – őshonos élőhely, komoly halállománnyal és szépen rendben tartott környezettel. Szilágyi Ferenc elmondta, a tóban azonban az elmúlt időszakban rengeteg iszap képződött. A part menti területeket többször is kotorták, ám ez már nem elegendő, és a meder egészének a rendbetételére volna szükség a horgászási lehetőség biztosításáért, valamint az itt élő állatok és a természeti környezet megóvása érdekében is.

A tagdíjak és horgászjegyek összegéből gazdálkodó nonprofit szervezetnek azonban nincs meg a kotráshoz szükséges több tízmillió forintja. Kifejezetten a meder kotrására pályázati lehetőség nincs, ezért adománygyűjtésbe kezdett az egyesület, hátha sikerül összegyűjteni a pénzt a festői szépségű tó megmentéséhez.