Nyitókép: takasuu / Getty

Az együttműködés a kulcsszó az új válástörvényben

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. október 21. 13:05
A szakemberek egyetértenek abban, hogy előrelépés történik, de a válóperek szereplőinek még sokat kell tanulniuk erről a lehetőségről, a döntéshozóknak pedig "jó radar kell".

A Szépen Válj el Válásközpont szakértői szerint előremutató az igazságügyi miniszter javaslata, amely szerint a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelheti a gyermek közös felügyeletét egy válóperben.

Herkules Mónika válási szakértő és Galambos Balázs, a központ alapítója is úgy látja: a váltott elhelyezés a gyerekek érdekét szolgálja, de szükséges hozzá, hogy a szülők együttműködjenek.

"Térségünkben ez még kicsit furcsa dolog, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a váltott elhelyezés az esetek körülbelül 2 százalékában szokott megvalósulni" - húzta alá az InfoRádióban Herkules Mónika. "Szerintem ez 2021-ben már picit több, de

a skandináv országokban bevett gyakorlat, hogy 1-2 hetet az egyik, aztán a másik szülővel él a gyerkőc.

A tanulmányok és a vizsgálatok is azt mutatják, hogy a gyerek szempontjából ez abszolút jó" - folytatta.

A pozitív hatások a magatartásban, az énképben és az önbizalomban, valamint a lelki egészségben és később a párkapcsolati egészségben egyaránt megmutatkoznak szerinte; elkötelezettebb tud lenni egy ilyen helyzetbe kerülő gyermek felnőttként.

Ez persze "fokozott szülőtársi együttműködést", normális és konstans kommunikációt feltételez Galambos Balázs szerint, és a szakember arra is rámutatott, hogy az eljárás során

a bírónak és a részt vevő pszichológusoknak is nagyon erős "radarokkal" kell rendelkezni.

Herkules Mónika szerint egyes esetekben akár az is javíthat egy ilyen helyzeten – ha erre lehetőség van, hiszen ehhez három lakás kell... –, hogy a gyermek nem "költözködik", hanem egy adott lakásba tér vissza mindig az egyik szülője, így a gyermek "nincs kiszakítva a környezetből". Praxisában már volt példa arra, hogy ilyen megvalósult.

Galambos Balázs hozzátette, hogy az eljárás során mindenképpen oda kell arra figyelni, hogy bár egy válás során jellemzően az anyára bízzák a gyermek(ek)et, ott, ahol az apa alkalmas gyermeknevelésre, ott lehetősége is legyen erre, mivel a gyermeknek is érdeke, hogy az apa részt vegyen a nevelésében.

Előre jelezték a szakemberek azt is, hogy a váltott elhelyezés felvetése "megijesztheti" az anyákat, és küzdelembe sodorhatja őket, ezért az ügyvédek - és a párok - részéről is kell majd egy "szélesebb körű rátekintés" erre az új folyamatra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Előremutató az új válástörvény - Válásközpont
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást