Nyitókép: Pixabay

Jön a 27 fok – íme az előrejelzés

Infostart
2021. október 2. 06:00
Az hétvégi derűs összképet szombaton kisebb területen makacskodó párásság és rétegfelhőzet, vasárnap erősebb déli szél árnyalhatja.

Szombaton túlnyomórészt napos, száraz időnk lesz, csak az Alpokalján, illetve az északkeleti megyékben lesz a déli órákig sok felhő, majd délután már ott is több órára kisüt a nap. A déli, délkeleti szél a keleti harmad kivételével nagy területen megélénkül, Sopronnál meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 22 fok között várható, esetleg az északkeleti határvidéken lehet egy-két fokkal hűvösebb.

Vasárnap napközben északnyugat felől egy magas szintű felhősáv vonul át az országon, de emellett több órás napsütés várható. A reggeli órákra elsősorban az északkeleti és a délnyugati országrészben képződhet köd, mely délelőttre feloszlik. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is, azonban Sopron, illetve a Fertő tó térségében viharok lökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a maximum 17 és 26 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb, északnyugaton melegebb az idő.

Hétfőn többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Reggelre pára- és ködfoltok képződhetnek. Csapadék napközben nem várható, az esti óráktól azonban nyugaton már nem kizárt egy-egy zápor előfordulása. A déli, délnyugati irányú szél nagy területen megélénkülhet, az Észak-Dunántúlon erős lökések is valószínűek. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 16 fok között alakul, a szelesebb északnyugati tájakon lesz enyhébb, a kevésbé szeles keleti, északkeleti tájakon hidegebb a hajnal. A maximum 19 és 27 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb, nyugaton a magasabb értékekkel.