Nyitókép: pixabay

Mennyibe "fáj" az iskolakezdés? Határ a csillagos ég!

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2021. augusztus 6. 19:06
Ha nem kell digitális eszköz, új iskolatáska vagy tornacipő, "alig" 10 ezer forintból ki lehetne jönni.

Már a legtöbb nagy áruházláncban lehet vásárolni a szeptemberi iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Egy gyerek esetében csak a legszükségesebb dolgok együtt minimum 10 ezer forintba kerülnek a Szülői Hang közösség szerint.

Miklós György, a közösség képviselője szerint viszont nagyobb tétel egy-egy iskolatáska (8-10 ezer forint), de a tornacipő sem olcsó (2-3 ezertől a csillagos égig), füzeteket, írószerszámokat lehet talán 1-2 ezer forintból beszerezni, ehhez persze nagyon körül kell nézni. És akkor a digitális eszközökről még nem is beszéltünk, ami nagyon "meg tudja dobni a dolgot" - tette hozzá az InfoRádiónak Miklós György.

"Érdemes lehet alaposan körbekérdezni a szülői közösségben, továbbá megnézni a választékot, nagyon nagy árbeli különbségek vannak. A szakosodott boltokban ki lehet fogni jó vételeket, és ha egy kis időt rászánunk a választék megismerésére, akkor ezzel sok pénzt is megtakaríthatunk" - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Iskolakezdés mennyibe kerülhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást