Nyitókép: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Nem mindennapi bejelentést kaptak a fővárosi mentősök

Infostart
2021. április 6. 18:12
A fővárosi mentőkhöz a húsvéti ünnepek idején érkezett panasz, végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált.

A panaszban egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja (a kötelező távolságot tartva) hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél.

Az esetről a Facebook-oldalán beszámoló Országos Mentőszolgálat közölte: az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a “bevonulás” útvonalát. A panasz szerint ez hosszú percekig tartott, (a mentő fedélzeti számítógépe alapján) valójában mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe.

A bejegyzés szerint a vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy "bajtársaink ugyan megvásárolták a kifogásolt hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonban riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták ebédjüket".

A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik "áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság".