Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Változik is az idő meg nem is

Infostart
2020. október 24. 05:00
Egy gyenge hidegfront éri el Magyarországot, de a hatását inkább csak a déli országrészben lehet majd érezni.

Szombaton nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte keleten lehetnek még napos időszakok, délután pedig északnyugaton szakadozik fel a felhőzet.

Délen több helyen, északon helyenként valószínű eső, zápor,

legkisebb eséllyel a középső országrészben lehet csapadék. Eleinte az ország déli felén többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, majd szombaton a szél északnyugatira fordul, és néhol megélénkül - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13 és 18 fok között alakul, délnyugaton lesz melegebb, Budapestre 16 fokos maximumot jeleznek.

Vasárnap hasonló idő lesz hasonló hőmérséklettel, egy picit nagyobb csapadékhajlammal.

Esőre a hét elején sem számíthatunk, a napos területeken továbbra is 18 fokos maximumra lehet majd számítani, az ország többi vidékén marad a párás, legfeljebb 15 fokig melegedő idő. Visszatérnek viszont az éjszakai ködök és rétegfelhők, és ahol ezek megmaradnak napközben, ott az előzőeknél jóval hidegebb lesz napközben is.