Nyitókép: Pixabay

Ázni és fázni fog az ország, de jön a nagy fordulat, mutatjuk, mikor

Infostart
2020. október 7. 04:55
Érkezik az újabb adag csapadék, amely elsősorban a Dunántúl déli felén lehet bőségesen áztató, de látni már a változást.

Egy hatalmas észak-nyugat-európai légörvény peremén képződő ciklon alakítja Magyarország szerdai időjárását, amely mintegy 24 óra leforgása alatt vonul át a Kárpát-medence területén, középpontjával tőlünk kissé délre, ennek köszönhetően a javulás már csütörtökön megkezdődik.

Addig azonban

komoly esőzés várható, elsősorban a Dunántúl déli fetáján

– hangzik el az Országos Meteorológiai Szolgálat videós előrejelzésében. A csapadékot szolgáltató felhők már a hajnali órákra megérkeznek, és fokozatosan terjednek át napközben az ország többi részére, így a Tiszántúlt várhatóan csak a délután második felében érik el, mire nyugaton már meg is kezdődik a felhőzet vékonyodása.

Reggelre a hőmérséklet 8 és 12–13 Celsius közé csökken, tehát nem lesz túlzottan hűvös, azonban már fel-feltámadhat a szél. A csapadékot adó felhőzet napközben szinte az egész országot elfedi majd. A délelőtti órákban főként a nyugati és középső megyékben várhatók ismétlődő esőzések, majd délutántól a Tiszántúlon eredhet el, addig azonban ott akár 20–21 fokig is melegedhet az idő. Szemben a Dunántúllal, ahol a reggeli 13 Celsius körüli hőmérséklet szinte semmit nem fog emelkedni.

Legalább 10 milliméternyi esőnek a Dunántúl déli felén, valamint a középső országrészben van esélye,

míg a legkevesebb a Kisalföldön és Sopron környékén, továbbá az ország keleti csücskében várható. A meglehetősen kellemetlen időjáráshoz szél is társul, amely a 40–45 kilométer/órás sebességet, tehát az erős fokozatot is eléri majd helyenként.

A biztató folytatás illetően az OMSZ munkatársa hozzáteszi: csütörtökre a csapadékot adó felhők elvonulnak a térségünkből, azonban marad az erős, néha viharos északnyugati szél, a hőmérséklet ennek ellenére emelkedésnek kezd. Aztán péntektől, legalább vasárnap estig három kellemes, többé–kevésbé napos nap következik, és talán csak az éjszakák lesznek kicsit hősösebbek.