Nyitókép: Pixabay

Fényes nappal ugrott ki a szarvas az útra, esélye sem volt az autósnak

Infostart
2020. szeptember 21. 05:44
Egy kifejlett gímbika súlya elérheti a 250 kilogrammot, így nem csak a gépjárműben okozhat komoly kárt, hanem az autósok testi épségében is.

A mostani időszakban sokkal nagyobb a szarvasok elütésének veszélye – figyelmeztet a rendőrség. Most zajlik a szarvasbőgés, azaz a szarvasok násza. Ilyenkor lakott területen kívül szinte bárhol, akár nappal is keresztezheti az úttestet egy vad - figyelmeztet a rendőrség.

Szeptember 15-én a nyugati elkerülőn, fényes nappal ugrott a gímbika az úttestre, a sofőr nem tudta elkerülni az ütközést. A rendőrség arra figyelmeztet, hogy a most is zajló szarvasbőgés idején az állatok jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, így gyakrabban keresztezhetik az úttestet - írja a Hírbalaton.

A portál idézi Takács Tivadart, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, aki elmondta, hogy ha valaki egyetlen vadat lát az úton vagy mellette, az sámítson többre is, hiszen az állatok általában csoportokba verődnek és kiszámíthatatlanul viselkednek, a mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet. Ha féktávolságon belül észleljük a vadat, akkor erőteljesen fékezzünk és használjuk a jármű hangjelzését.

Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat és irányváltoztatást, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekedtünk.

Ha tehetjük, szereljünk vadriasztó sípot járművünkre.”

A rendőrség azt tanácsolja, hogyha bekövetkezett az ütközés, álljunk meg biztonságos helyen, használjuk az elakadásjelző és láthatósági eszközöket. A balesetet a rendőrségnek kell bejelenteni, amennyiben a vad még él, akkor kellő biztonsággal értesíteni kell a többi járművezetőt, hogy ne következhessen be újabb baleset.

A szarvasok násza szeptembertől október végéig tart.

A bőgéskor sokkal nagyobb a szarvasok elütésének veszélye. Lakott területen kívül szinte bárhol lehet találkozni a gímekkel, akik jóval aktívabbak és körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre. A rendőrség figyelmeztet, hogy a táblával is jelzett, potenciálisan veszélyeztetett szakaszokon különösen fontos a sebesség helyes megválasztása – idézi a Hírbalaton a Keszthelyi TV híradását.