Nyitókép: Pexels.com

Minden a nyakunkba szakadhat, lassan bekeményít a tél – videó

Infostart
2020. február 27. 04:40
Szeles csütörtökre készülhetünk, helyenként záporral, hózáporral, felhőátvonulásokkal.

A szerdai időjárását meghatározó csapadéksáv kelet felé egyre inkább elhagyja az országot, amit felhőátvonulások és több-kevesebb napsütés követ majd a csütörtöki napon, helyenként záporral, hózáporral, elsősorban az északi megyék területén. Kezdetben a keleti határszéleken még sok lesz a felhő, majd később ott is kisüt a nap. Késő délután nyugat felől újra beborul az ég, estétől a Dunántúlon és a Dunakanyar tágabb környezetében eső, a hegyekben havas eső, hó is előfordulhat.

Az északnyugati szelet a Dunántúli-középhegység környezetében kísérik erős, viharos közeli széllökések, majd délire fordul a szél, ami pedig majd a Kisalföldön és az Alpokalján fokozódik viharossá. A figyelmeztetés szerint a várt legerősebb széllökések több megyében is meghaladhatják a 70 kilométer per órás sebességet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 Celsius-fok között alakul. A várható nappali maximum 5 és 10 fok között valószínű.

Péntekre virradóan már télies időjárásban lesz részünk, hangzik el az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében, miután egy markáns csapadéksáv érkezik. Északon, északkeleten van esély a havazásra is, az ország középső tájain inkább a havas eső fog dominálni.