Nyitókép: Bagosi Zoltan, Fővárosi Állat- és Növénykert

Pár hétig még csak a virtuális térben lehet olvadozni az állatkert pingvinfiókáitól

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. január 8. 13:00
Pelyhes pápaszemes kis pingvinekkel nyitja az új évet a Fővárosi Állat- és Növénykert. Megvolt az intézményi "népszámlálás" is, amelyről számos érdekességet is elmondott az InfoRádióban Hanga Zoltán.

A december második felében kikelt pingvinek jelenleg egy költőüregben vannak, szüleik féltő gondoskodással óvják őket – fogalmazott Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az InfoRádiónak.

„Egyelőre a nagyközönség nem sokat láthat belőlük, de néhány hét múlva már lehet arra számítani, hogy a kicsik is előmerészkednek ebből az úgynevezett költőüregből, és akkor a kifutón már jobban meg lehet őket figyelni – ismertetette Hanga Zoltán. – Addig is, míg ezt kivárjuk, az állatkert honlapán, illetve a közösségi médiában egy-egy fotót igyekeznek a munkatársaink megosztani, azonban ők sem látnak be minden pillanatban az említett költőüregbe. Így azonban mégis nyomon lehet követni a fejlődésüket a következő néhány hétben.”

A pingvinfiókák jól vannak – tette hozzá a szóvivő. „A kikelésük óta eltelt, kicsit több mint két hétben már nőttek, úgyhogy a koruknak megfelelő a fejlettségük és kondíciójuk” – fogalmazott a szakember.

A fővárosi állatkertben egyébként már több mint száz éve tartanak pingvineket. A jelenleg bemutatott, Afrika déli részének partjai mentén őshonos pápaszemes pingvinekkel bő három évtizeddel ezelőtt kezdtek el foglalkozni.

„E faj ez első olyan pingvinfiókája, amely rendben fel is cseperedett, 1994-ben jött nálunk a világra. Ő volt egész Magyarországon az első pingvinfióka,

Félixnek hívták. Azóta több mint 25 év telt el, és már rendszeresen szaporodnak a pingvinek, a mostani két fióka tulajdonképpen már a 39-dik és 40-dik a sorban a Budapesten világra jött pingvinfiókák közül” – ismertette a szakember.

Az óév és az újév fordulóján hagyományosan megtartották a népszámlálást is. Csaknem 900 állatfaj több mint 10 ezer egyedéről, valamint mintegy 100 tenyészetről gondoskodnak nap mint nap a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei.

Népszámlálás is volt az állatkertben

Az új esztendő kezdetére a szokásos számlálást is megtartották az állatkertben. Ebből kiderült, hogy a városligeti intézményben az emlősöket 135 faj 1380 egyede, a madarakat 155 faj 1302 egyede, a hüllőket 132 faj 893 egyede, a kétéltűeket 33 faj 327 egyede, a különféle halakat 231 faj 5759 egyede, a gerincteleneket pedig 204 faj 658 egyede és további 104 tenyészet képviseli. Ehhez jön a budapesti állatkert által fenntartott margitszigeti vadasparkban lakó 3 emlősfaj 20 egyede és 22 madárfaj 106 egyede. Így 896 állatfaj 10 445 egyedéről, illetve 104 tenyészetről gondoskodnak a szakemberek.

A budapesti állatkert fajgazdagsága és változatossága nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít. Az épülő Pannon Park megnyitásával ez a gyűjtemény száznál több érdekes fajjal, köztük emlősökkel, madarakkal, tengeri állatokkal egészül majd ki - áll a közleményben.

A kertben látható sebezhető, veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolt fajok szinte mindegyike rendszeresen szaporodik is. Erre jó példa a veszélyeztetett pápaszemes pingvin, tarvarjú, ázsiai vadkutya és indiai oroszlán vagy a kritikusan veszélyeztetett gorilla, orangután és cebui disznó. Még náluk is ritkábbak a mhorr gazellák, amelyek természetes élőhelyükről már kipusztultak, Budapesten viszont rendszeresen szaporodnak.

Összeszámlálták azt is, hány mentett állattal foglalkoztak 2019-ben. Minden korábbinál több, 2201 sérült, legyengült vagy elárvult vadon élő állat kapott második esélyt a kert szakembereinek köszönhetően. Különösen a mentett sünök száma növekedett: míg az elmúlt esztendőkben évi 200-400 egyed került a sünispotályba, tavaly 600-at mentettek meg a biztos pusztulástól - közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pingvinfiókák a budapesti állatkertben - Hanga Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást