Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Hajóra van pénz, biztosításra mintha nem lenne

Infostart
2019. március 30. 13:56
Minden ezredik magyarnak van hajója, minden tízezrediknek az Adrián ring, de ezek többsége nincs biztosítva.

Hajóra nem, annak biztosítására már annál inkább sajnálja a pénzt a magyar, noha a versenyeken résztvevők számára kötelező, és a hobbisták hajói is tudnak kárt okozni kikötőben és nyílt vízen is - derül ki a Napi.hu cikkéből. Mint az összeállítás megjegyzi,

körülbelül 10 ezer hajót birtokolnak a magyarok, ennek 10 százaléka viszont nem a magyar vizeken, hanem az Adrián tanyázik.

Vízi járművek, motoros hajók, vitorlások, akkumulátoros, illetve elektromos jachtok biztosításával négy hazai biztosítótársaság foglakozik - mondta a Napi.hu-nak Póczik András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakértője.

Egyes biztosítások kiterjednek többek között a tűz, robbanás, villámcsapás, megfeneklés, zátonyra futás, elsüllyedés, összeütközés, felborulás, lopás, rablás jelentette, valamint a szállítási kockázatokra.

A kishajók biztosítva vannak a téli tárolás, dokkban tartózkodás idejére is, beleértve a szárazföldre emelést és a vízre bocsátást is. A biztosítás a balesetszerűen, hirtelen bekövetkező károkra nyújt fedezetet, a használattal együtt járó kopásra, elhasználódásra, a karbantartás elmulasztása miatt bekövetkezett károkra nem

Egy 34 ezer forintos éves díj már kedvezőnek számít a piacon, de lehet cascót is kötni, csaknem tízszer ennyiért.

Felelősségbiztosítással a hajók 30-35 százaléka, cascóval az ötöde rendelkezik.

A tapasztalatok és a rendelkezésre álló adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a biztosítást kötő vízi járművek száma nő.