Nyitókép: Boon.hu/Ádám János

Él egy igen szapora farkascsalád a Bükkben

Infostart
2019. január 2. 13:06
Mégsem özönlik el a farkasok az Északi-középhegységet, a kölykök jelentős része ugyanis nem éri meg az ivarérett kort, és nem elég jó a hely, ahol Magyarországon otthonra találtak.

Tévhiteket eloszlatandó adott tájékoztatást a bükki farkasokról a Bükki Nemzeti Park - számolt be róla a Boon.hu.

"Kevesen tudják, hogy

a farkasok már legalább negyven éve jelen vannak a régióban,

a nyolcvanas évektől ismertek konkrét előfordulási adatok. A bükki farkasfalka egyedei a hegységnél nagyobb területen, mintegy ötszáz négyzetkilométeren mozognak" - fogalmazott ennek kapcsán a lap érdeklődésére Gombkötő Péter, a parkvezetés gerinces zoológiai szakreferense.

Mint elmondta,

Magyarországon a jelenlegi tudás szerint öt farkascsalád él.

2013-tól 2016 első feléig genetikai mintavételek, a kameracsapdák felvételei, és a nyomolvasások adatai alapján

összesen 12-18 példány előfordulását valószínűsítették, 2016 óta viszont mindössze hét-nyolc egyedet láttak.

Zsákmányállataik alapvetően csülkös vadak, de étrendjüket borztól kezdve csigáig több kistestű fajjal is kiegészítik.

A kamerák elhagyatottabb helyeken, és

turistautak közelében is készítenek felvételeket, évente akár több százat is.

A kétezres évektől kezdve egyébként hat fialási ciklusról vannak információk, ezek kölykei azonos akolból származnak. Az egyedszám azonban nem nő, mivel a hely, ahonnan táplálkoznak, nem növekedett vagy gyarapodott, és a farkasok több mint fele nem is éri meg az ivarérett kort.

A közelmúltban a Börzsönyben is megjelentek egyedek.

Bár ugyanazokat az utakat használják, mint a túrázók vagy az autósok, jól érzékelik az embert, ezért messzire elkerülik.