Praktikus újítással lép szintet a Google Térkép

Infostart
2018. május 11. 08:39
A techóriás kiterjesztett valósággal turbózza fel saját térképszolgáltatását, így a telefon kameráján látszó képre rajzolja majd, hogy merre kell induljunk. Sőt, akár egy virtuális állatot is követhetünk.

A Google idei I/O konferenciájának egyik újdonsága volt, hogy bemutatták a térképszolgáltatásával kapcsolatos fejlesztéseket. Az eredmény pedig döbbenetes: a cég gyakorlatilag teljesen újragondolt rendszer alapján képzeli el a szolgáltatás jövőjét, amelyben az iránymutatást immár a kiterjesztett valóság is segíti - írta a hvg.hu.

Ez úgy néz ki a gyakorlatban - ahogy az alábbi videón is látszik -, hogy elég lesz csak felemelni a telefont, amely a kamerát használva az előttünk lévő objektumokra vetíti majd a helyes irány felé navigáló ikonokat és egyéb jelzéseket. A fejlesztéssel így az ismeretlen helyszíneken való tájékozódás a korábbiaknál is sokkal egyszerűbbé válik.

A Google közlése szerint a megújult Maps a Térkép és az Street View adatait használja majd az újgenerációs navigáláshoz, amely az úticélhoz vezető irány mutatásán túl a Térképen egyébként is szereplő helyszíneket - pl. intézmények, éttermek stb. - is jelzi majd.