Vigyázzon, így inkább ne locsolkodjon!

InfoRádió
2017. április 13. 11:50
Az előző évhez képest csökkent ugyan a hamisított parfümök népszerűsége a magyar lakosság körében, de így is közel minden tizedik megkérdezett vásárolt hamis terméket – közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.

A hamisított parfümöknek súlyos egészségkárosító hatásuk lehet, mivel az ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár

súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak,

ugyanis azok a gyártás során nem voltak kitéve laboratóriumi teszteléseknek.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentéséből kiderült, hogy az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban.

„A hamis termékek legjelentősebb értékesítési csatornája az internet, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető, alacsony árakat feltüntető és rendkívül igényesen kialakított online felületek, amelyek komoly riválisai a jogtulajdonosok legális oldalainak" – közölte Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Hozzátette: húsvét lévén fontos hangsúlyozni, az illegális online kereskedelem mellett az utcán és piacokon is előfordulhat, hogy hamis parfümöt ajánlanak, ezért

érdemes gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása eltér a megszokott minőségtől.

Jogi úton is nehéz fellépni a hamisítók ellen, mivel ehhez több különféle joghatóság együttes akciója szükséges, valamint a hamisítók weboldalaik blokkolása esetén akár már egy éjszaka alatt is képesek egy új holnapot készíteni.

A HENT azt tanácsolja, legyünl óvatosak akár interneten, akár utcán, vagy más, nem megfelelő forrásból származó parfümmel locsolkodunk, nehogy az ellenkező hatást érjük el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!