Szétfagyunk a húsvéti hosszú hétvégén

InfoRádió
2017. április 13. 14:25
Csütörtökön még egy gyenge hidegfront alakítja Magyarország időjárását, pénteken azonban már a nyugat-európai anticiklon hatása válik meghatározóvá. Húsvétkor eső is lehet.

Csütörtökön északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, főként délután lehetnek hosszabb napos időszakok. Késő délutánig elszórtan kisebb eső, zápor továbbra is lehet, az északkeleti és délnyugati határnál egy-egy zivatar sem kizárt, majd estére szinte mindenütt megszűnik a csapadék. A közepesen felhős éjszakát követően pénteken a sok gomoly- és fátyolfelhő mellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is lesznek, de csak helyenként - elsősorban az ország nyugati és keleti szélein - lehet gyenge záporeső. A délnyugati területek kivételével megerősödik, csütörtökön északon időnként viharossá fokozódik az északnyugati szél – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 Celsius-fok között valószínű, de északon, északkeleten ennél kissé hidegebb is lehet. Az ország keleti felén akár

több helyen is lehet gyenge, rövidebb ideig tartó talajmenti fagy.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14 és 20 fok között alakul, a déli határ mentén lesz a legmelegebb.

Szombaton eleinte változóan felhős lesz az ég, majd megnövekszik megvastagszik a felhőzet. A déli óráktól főként nyugaton és délen várható eső, záporeső. A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, északon néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, helyenként talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

Vasárnapra felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel szórványosan záporral. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Húsvéthétfőn eleinte változóan felhős lesz az ég, majd megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és

többfelé várható eső, záporeső.

Az északnyugati szél délnyugatira fordul, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között valószínű.