Gazdag húsvéti program a Budakeszi Vadasparkban

InfoRádió
2017. április 12. 11:25
Tojáskeresés, játékos ismeretterjesztés, kecskeügyességi show és állatbemutató is várja a családokat a tavaszi szünetben, csütörtöktől keddig a Budakeszi Vadasparkban.

Csütörtökön és kedden tíz órától a környezeti neveléssel, természetvédelemmel és természettudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó Pangea Egyesület Szelídek és vadak című egész napos előadásán vehetnek részt a látogatók - közölte a Budakeszi Vadaspark.

Az Állatijó bemutató című interaktív állatshow pénteken, szombaton és vasárnap szórakoztatja a közönséget, míg a szombati Kecskeügyességi show-ban a szakértők bemutatják, hogy mire képes ez a háziállat, amelyből több egyed is megtalálható a parkban.

Vasárnap a vadaspark standja mellett húsvéti tojáskereső vetélkedő is szerepel a programban. Mint írják, a tíz órától kezdődő játékban a főbejárattal szemben felállított "Nyomozzunk" pultnál elvehető menetlevéllel együtt lehet részt venni. A vadasparki séta során a gyerekeknek a papírtojásokon olvasható kérdésekre kell helyes választ adniuk. A legügyesebbek különféle húsvéti meglepetésekben részesülnek.

Mindezek mellett szombattól hétfőig nyuszi- és kecskesimogató várja egész nap a parkba látogató közönséget.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mészáros Orsolya, a Budakeszi Vadaspark munkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást